Vérkör 77 km teljesítménytúra 2023

2022-ben vettem részt először ezen a túrán.

Ez azért már az a táv amire meg kell érni. 🤓Szeretek felkészülni egy újabb kihívásra, mert kevésbé lesz a túra kényelmetlen.

A 2022-es túrára úgy készültem, hogy két 40 km-es körtúrát terveztem meg, és egyik héten az egyikre, következő héten a másikra mentem el. Így úgy indultam el a rendezvényen, hogy már minden részét ismertem. Tudtam hol lesz nehéz, hosszú, pihenős…

De! Az időjárás ugye mindig változik, azzal nem tudsz előre kalkulálni. 😂

A Vérkör történetében talán sosem volt még olyan viszontagságos, mint 2022-ben. Na az az igazi szívatós 😩 de túléltük, túléltem, bár volt, aki nem.

Na de az idei!!!!☺️

Ha már a 2022-est ilyen jól behúztam, gondoltam most már bármi jöhet. Nem volt kérdés, hogy idén is elmegyek.

5:45-kor már a rajtban toporogtam Oroszlányban, majd 6:00-kor a boci csengő megszólalt és elrajtolt az a 287 ember.

Szinte ugyanazt az időt mentem, fél órával hamarabb értem be a tavalyi időmhöz képest. Így ez 16 óra alatt lett meg. 😎

De úgy látom ez a tempó a legkényelmesebb nekem 😄 talán jövőre gyorsulok.

Szóval az időjárás megkegyelmezett. A rendezői csapat tagjai mindenhol lelkesítettek, idén ők is jobban érezték magukat az ellenőrző pontokon, mint tavaly a hófúvásban. 😄

A túratársak nagyon jó fejek voltak, ismeretlenül is, sokan kívántunk egymásnak minden jót! 🤗

Szuper szervezés, szuper közösség! 😍

KÉPEK