Fel a Csóványosra! 15km
Rutinosan, -anélkül azért ne vágjon neki senki – Diósjenőről megyek fel a Csóványosra már évek óta. 1x mentem Királyrétről, hát elég is volt. Persze hétköznap nem tudom milyen ott a forgalom, mert én csak hétvégéken túrázom. Most is pl azt hallottam egyik ismerősömtől, hogy 1 óra volt mire 5km megtett a parkolóhoz, ahol persze hely sem volt.
Na szóval rutinosan most is Diósjenőt választottam rajt-célnak, és milyen jó tettem! kb 8.45-re értem oda és alig voltak autók, a szabadidő park parkolójában 4 auto állt, de a lusták, hogy onnan se kelljen felsétálni inkább fent az út két oldalán állnak meg a túrista út kezdetén akadályozva a forgalmat. Na mindegy de az sem volt vészes.
Egyes csoportokban már napokkal ezelőtt napi szinten olvasható volt, hogy a nagy hó miatt veszélyes a terep. Javaslom! Megfelelő állóképesség és felszerelés nélkül, pláne kisgyerekkel legyen kedves hagyja ki a Csóványost! Helyette inkább válassza Dobogókőt vagy Kékestetőt, Mátraszentistvánt.
A Csóványoson jelenleg Diósjenőről az első 2-3 km saras, hókásás, csúszós, a patak megáradt, bokáig merültem, mert a köveken nem lehet átmenni, csúszik, de szerencsére teljesen száraz maradtam a szuper bakancsomnak köszönhetően!
Ezután a letaposott hó jeges! ‘macskakarom’ nem árt, de már a bot is segít!
Ezután jön a 30-40 centi hó, valamiért errő nem sok ember megy fel, így a vége nincs annyira kitaposva. Ez amúgy a zöld sáv végig Diósjenő-Csóványos.
Visszafelé a kéken jöttem egy darabon Fultán-keresztig, aztán piros
A piros x-en több a latyak és sár.
Én a szokásos formám hoztam, ráadásul nagyon kiélveztem a 40 centis havat, szóval ez most élménytúra volt, nem pedig teljesítménytúra.
Remélem a hétvégén minden túrázó épségben fel és leért!
Jó lenne ha még pár hétig megmarad, hogy még eltudjak menni máshová is!
Jó túrázást! Vigyázzatok magatokra!